2013. augusztus 6., kedd

Herta Müller: Lélegzethinta

Fülszöveg:
Leo Auberg nagyszebeni kamaszfiú még nem tudja, mit jelent, ha valakit elvisznek az oroszok. Egyet akar csupán: minél messzebb utazni a kisvárosból, ahol, úgy tűnik, mindenki az ő homoerotikus kalandjait figyeli.
Öt évet tölt egy kelet-ukrajnai láger poklában. Megismeri az éhséget és a tetveket, megtanul szenet lapátolni és koldulni. Megérti a kegyetlenség és a jóság bonyolult egyensúlyát. És megtapasztalja a lágerboldogságot.
Leo Auberg Köves Gyuri német testvére a Sorstalanság ikerkönyvében.
A Lélegzethinta a Nobel-díjas német írónő, Herta Müller megrázó, költői erejű és dokumentum-hitelességű regénye.

Herta Müller 1953-ban született a bánáti Niczkyfalván, Romániában. 1987 óta Berlinben él. Műveiért számos német és nemzetközi díjjal tüntették ki. 2009-ben Nobel-díjat kapott.

Lélegzethinta című regényét Oskar Pastior késő-dadaista költővel együtt tervezte megírni. Pastior a saját lágerélményeit osztotta meg vele, de 2006-ban bekövetkezett halála véget vetett a közös munkának. Herta Müller a jegyzetek felhasználásával, egyedül írta meg a regényt, amely óriási visszhangot váltott ki hazájában és külföldön. A könyv hozzájárul annak az évtizedekig elhallgatott traumának a feldolgozásához, amelyet a német polgári lakosság élt át a második világháború után.
 
szívlapát.., éhségangyal…, lágerboldogság…, bádogcsók…, cementbeteg… és még sorolhatnám a sok-sok nyelvi eszközt, metafórát, megszemélyesítést stb., amelyek nagyon méllyé, nagyon súlyossá teszik az amúgy is nehéz, éhséggel és szenvedéssel teli lágeréletet. A lágerben a tárgyak nagyon fontossá válnak, élettel telnek meg, jók vagy gonoszak akár az emberek. A cement gonosz, gyilkos, a szívlapát jó, az éhségangyal az úr, mert mindenkinek van éhségangyala.
"1 lapátemelés= 1 gramm kenyér.
Nekem nem volna szükségem a szívlapátra. De az éhségem rá van utalva. "
A szenvedés és az éhség a regény központi témája, de a hangulata eléggé természetesen hat. Kíváncsivá tesz, olvastatja magát, tudni szeretnéd, hogy meddig lehet bírni ezt a sok szenvedést, de amíg olvasod nem sírod el magad. Érzed az éhséget, a szenvedést, de az is egészen természetes. (nem hatásvadász) Nekem nagyon- nagyon tetszett. Az a könyv, amit nem lehet könnyen elfelejteni. Herta Müller egyik kedvenc íróm lett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése